Szétnyílt hasizom

Ugyan nemcsak szüléskor fordulhat elő ez a probléma, hanem esetenként erősen túlsúlyos férfiakat és nőket, valamint rossz technikával, de komoly súlyokkal edzőket is érinthet, a terhesség során a leggyakoribb.
Ilyenkor az egyenes hasizmok közötti rostos ínszalag, a linea alba a várandósság során termelődő relaxin hormon hatására kilazul és megnyúlik, hogy a hasüregben legyen elég hely a növekvő babának.
Ez a folyamat teljesen természetes, és nem jár fájdalommal. Minden kismamánál azonos módon zajlik. Az egyenes hasizmok, ahogy nő a pocak, eltávolodnak egymástól, majd a szülést követően visszarendeződnek eredeti pozíciójukba: ez rendes körülmények között hat-nyolc hetet vesz igénybe, és ennyi idő alatt a rés teljesen meg is szűnik.

szétnyílt hasizom

Csakhogy szülés után a line alba nem mindig nyeri vissza eredeti alakját és vastagságát, és a fizikai megterhelés, illetve a baba körüli munkák ezen még többet ronthatnak, az egyenes hasizom rostjai között akár három-négy ujjnyi is lehet végül a rés.

 Ha a has hónapokkal a szülés után sem rendeződik vissza, továbbra is kidudorodik, az nemcsak esztétikai probléma.

Megjelenhet:

  • – Deréktáji fájdalom
  • – Hátfájdalom
  • – Gátizomgyengeség
  • – Vizelettartási problémák
  • – A kismedencei szervek süllyedése és később esetleg sérv kialakulása is kapcsolódhat hozzá

Jó hír viszont, hogy a Hiemt kezelèssel 4×30 vagy 6×30 perce alatt gyorsan javítható, orvosolható!

 Nem szabad beletörődni, lehet és kell is tenni ellene!
A HIEMT PRO elektromágneses hullámok segítségével új, egészséges izomrostokat épít. Mindezt úgy teszi, hogy közben kènyelmesen fekszik a vendèg. Nincs hasprès, nincs felülès, nincs plank. Hiszen ez a szètnyílt hasizomnak nem is egészséges. Tehát kényelmesen fekve, terheljük a hasizmot! Új, egészséges izomrostokat hozunk létre.
A forradalmian új eljárás, 2019-ben rengeteg nemzetközi díjat elnyert  el és világszerte ismertté vált. Nem csoda, hiszen bámulatos eredményekkel igazolható a gép hatása.

 

Hogy a hasizom szétnyílt-e, azt otthon is lehet ellenőrizni, ehhez mindössze le kell feküdni egy kemény, szilárd felületre, például a padlóra, felhúzni a térdet úgy, hogy közben a talp a földön nyugszik, majd egyik kézzel a tarkó alatt egy hasprést végezni, vagyis a lapockát elemelni a talajtól.
A másik kézzel eközben nyomást kell kifejteni a hasra köldökmagasságban.
Ha az ujjak besüllyednek a hasfalba, a két izom között rés van.

szétnyílt hasizom
http://wordpress.zcube.in/luxia/wp-content/uploads/2021/03/test-an-01.png
http://wordpress.zcube.in/luxia/wp-content/uploads/2021/03/test-an-02.png

Vendégeink mondták

http://wordpress.zcube.in/luxia/wp-content/uploads/2021/03/circle_left-1.png
http://wordpress.zcube.in/luxia/wp-content/uploads/2021/03/qt-icon-1.png

Nem győzök elég hálás lenni ezért a kezelésért! Nekem elsősorban tényleg nem a fogyás volt a cél, hanem a 2 császármetszés után szétnyílt hasizmom rendbetétele. Munkámból adódóan rengeteget kell hajolnom, hasalnom stb. és el nem tudom mondani milyen érzés, hogy végre nem fáj egy-egy átdolgozott nap után a derekam!! Köszönöm!!!!!!!

http://wordpress.zcube.in/luxia/wp-content/uploads/2021/03/test-line-1.png
Kékesi Anikó
(facebook)
http://wordpress.zcube.in/luxia/wp-content/uploads/2021/03/qt-icon-1.png

Kétujjnyira szétnyílt hasizommal, kíváncsian érkeztem Timihez néhány héttel ezelőtt. 6 kezelés után teljesen összezáródott az egyenes hasizmom! Magam sem hittem, hogy ez ilyen gyorsan, és ilyen egyszerűen lehetséges! Mindenkinek jó szívvel ajánlom Timit, mert szakmailag felkészült, figyelmes és maximálisan ügyfél orientált!

http://wordpress.zcube.in/luxia/wp-content/uploads/2021/03/test-line-1.png
Gál Hajnalka
(facebook)